ABOUT

LÉBER BARBARA divattervező 20 éve működik sikeresen a magyar divatvilág élvonalában és kivételesen széles alkotói portfólióval rendelkezik: az esküvői ruhák, fűzők, alkalmi és báli ruhák, fürdőruhák valamint a minőségi formaruhák mint a MAGYAR HONVÉDSÉG új Köznapi Egyenruhája. A tervezőnek, Léber Barbararának az jelenti a szakmai kihívást és állandó megújulást, ha a divatvilág minél több és minél érdekesebb területein tudja kipróbálni tervezői tehetségét. Léber Barbara a MOME divattervező szakán végzett, mottója: “MINDEN NŐBEN VAN VALAMI GYÖNYÖRŰ, AMIT ÉRDEMES ÉS MEG IS KELL MUTATNI” Ennek jegyében, a ruhatervezés során az a legfőbb szándék, hogy a megrendelő hölgyből a legszebb önmagát hozzuk ki a megfelelő alkalomra valamint minden Léber Barbara által tervezett ruha kényelmes, elegáns és funkcionálisan tökéletesen feleljen meg viselője igényeinek.
A 2019 év nagyon mozgalmas volt, hiszen egy teljesen új projektbe kezdtünk összefüggésben az öltözködéssel, szépséggel és karcsúsággal.
Az elegáns megjelenéshez - már néhány éve- nem áll rendelkezésre elég idő a hölgyeknek. Megnövekedett a "last minute" események száma és észrevettük, hogy egyre nehezebb a megfelelő ruhát biztosítani a megrendelőnek, mert néhány plusz kiló miatt nem érzi magát komfortosan. 20 év már igazán sok idő, így el lehet képzelni, hogy hány ezer hölggyel volt beszélgetésünk az öltözékek tervezése, elkészítése kapcsán. Egy-egy találkozáskor akár órákat is együtt töltünk. Sokmindenről szó esik ilyenkor az öltözködésen kívűl is. Minden alkalommal betekintést nyerhettem, hogy ki-miben szeretne kisebb változtatásokat.
Több mint egy éves gondos előkészületi munkák után, 2019-ben megalkottunk egy olyan LIFESTYLE termék rendszert amely - a divat mellett - egyszerre gondoskodik a testünk-szervezetünk minden területével. Termékeink a teljesség igényével lettek összeállítva, magyar kutatói-fejlesztői háttérrel, fenntartható és lebomló csomagolással és kiemelkedően magas hatóanyag tartalmakkal. Úgy is fogalmazhatnék, hogy önző módon létrehoztam valamit amit - ÍGY RENDSZERBEN ÉS SZÁMOMRA MEGFELELŐEN MAGAS HATÓANYAGTARTALOMMAL - nem találtam meg az üzletek polcain de tudom, hogy szükségem VAN rá. Elkötelezettek vagyunk a kiemelkedő minőség iránt, úgy a ruhák elkészítésének módjában, az alapanyagok kiválasztásában mint a vendégeinkkel való törődésben. Fontos a BIZTONSÁG és az ellenőrizhető HÍGIÉNIA, ami szintén összefügg a minőséggel. Azért alakítottuk ki a HACCP élemiszerbiztonsági rendszerű élelmiszeripari üzemünket, hogy 100 % legyen a minőség amit magunk és Önök számára kínálunk. A mostani nehéz időkben még fontosabb a biztonságos étkezés, mely még karcsúsodást is garantál az egészség megőrzésével, valamint a sok IMMUNRENDSZERT ERŐSÍTŐ KÉSZÍTMÉNY ! Mi nők elég hasonlóak vagyunk ! Általánosan megállapíthatom, hogy minden hölgy szeretett volna még ideálisabban kinézni ahhoz, hogy a jeles alkalommal még jobb formájában viselhesse a készülő ruhát. Mivel egy ruha megrendelése és annak elkészülte között olykor hetek, sőt hónapok is eltelnek, valóban van idő változtatni sok mindenen az életmódunkban vagy hozzáállásukban, mely változások utána egy életre elkísérhetnek. Természetesen ez nem csak a BARBARA LEBER vásárlókra lehet igaz. Mindannyian szeretnénk szebbek, csinosabbak, energikusabbak lenni. Én is ugyanúgy mint minden nőtársam. Be kell vallanom, hogy magamra ugyanúgy gondoltam, mint Önökre amikor megalkottuk a LIFESTYLE rendszert. Egy kíváló életmód mellé olyan termékeket hoztunk létre amelyeket én magam szükségesnek vélek az egészségünk, életerőnk, és ezáltal a fiatalosságunk, szépségünk és karcsúságunk elérése érdekében.

Barbara Leber, fashion designer has been at the forefront of the Hungarian fashion industry for over 20 years and has an exceptionally wide creative portfolio: it ranges from wedding dresses, corsets, casual and prom dresses, through swimwears, high-quality formal dresses to the new casual uniform for the Hungarian Armed Forces.
The professional challenge and constant renewal for the designer Barbara Leber is to test her creative talents in various interesting fields of the fashion industry. Barbara Leber graduated for MOME’s fashion designer faculty with the motto: „Every woman has something beautiful that is worth showing, and what must be shown”. With this motto in mind, we aim to produce a garment that brings out the best and most beautiful self of every customer which is appropriate for the current event, furthermore all the garments designed by Barbara Leber are comfortable, elegant and functionally perfect for the occasion and the wearer’s needs.
The last year was exceptionally busy, but now I feel that all the time and energy spent on it was really worth it. Please welcome with love! 20 years is a long time, and during that, you can imagine the thousands of women we had a conversation about the designing and the manufacturing of the dresses. During a visit, we spend hours together. During that time spent together, we talk about many more topics, besides the clothing. I gained an insight into everybody’s desires and the little changes they want to make. We are dedicated to outstanding quality, as in the manufacturing of the garments, as in the selection of the most fitting and highest quality materials, as in the way we treat and respect our customers. After more than 1 year of careful planning, we have created a LIFESTYLE product system that caters to every need of our organism and body as well. Our products were manufactured with the utmost care with a Hungarian research and development background with maintainable and biodegradable packaging, and an exceptionally high rate of active ingredients. I might say that selfishly

I created something that hasn’t existed in this kind of system and with these rates of active ingredients on the shelves of the stores, but what I knew that I needed. Safety and hygiene are our top priorities which directly relate to the quality of the product. We established a manufactury in line with the current HACCP standards to ensure the highest possible quality we provide for ourselves and the customers. During these trying times, it is even more important to have a safe way of eating, which also ensures slimming with the protection of your health. It is also imperative that you strengthen your immune system with one of our products. According to my views, we women are quite similar is some ways. I can generally say that all women that I’ve worked with wanted to look even more ideal for the notable occasion so that she can wear the dress more beautiful. As there are weeks sometimes even months between the ordering of a dress and the final product there is time and room for improvements in our lifestyle and attitude which changes may accompany us for the rest of our lives. Of course, these aren’t only true for the Barbara Leber customers. All of us want to be more beautiful, energetic, and prettier. As well as all my fellow women. I have to admit that I was thinking about myself as well as you while creating Lifestyle packages. These products are a perfect match for a healthy lifestyle, we created a product group that I think is necessary to maintain our health and vitality and thus maintain our beauty, slimness, and youthfulness.

TRANSLATE